Velence Bemutatása

Velencéről általában

A folyamatos süllyedéséről ismert város Veneto tartomány székhelye. A város történelmi jellegének köszönhetően évente mintegy 10 millió turista látogatja meg. Velence a középkorban jelentős kereskedelmi csomópontnak számított, így a város már évszázadokkal korábban is közkedvelt úticélpont volt. A legtöbb turista a karnevál idején érkezik, de a Velencei Filmfesztiválra is sokan érkeznek. Húsvét és október között Velence olyan, mint egy nyüzsgő méhkas, a város szűk, kanyargó utcáit megtöltik a turisták.

A szigeten álló város 7 km2, de törvényhatósága alá további területek is tartoznak, mint például: Burano, Murano, Torcello. Velence, a „Lagúnák királynője”milliárdnyi fa cölöp segítségével emelkedik ki a tengerből, melyeket a Dolomit hegység erdeiből vágtak ki. A cölöpöket az iszap alatti agyagba és a hordalékba erősítették bele, majd a tetejükre márványt réteget raktak, amely nem engedette át a nedvességet. A levegőmentes, vízzel átitatott fenékréteg megállította a korhadást, így maradhatott fent az alapzat évszázadokon át. A város hangulata lenyűgöző, a történelmi negyed magával ragadja a látogatót. A turistákat a szűk utcák, a régi házak, a hatalmas kupolák a látogatók többségét lenyűgözi, ám néhány látogatóban hiányérzetet kelt. A mesebeli várost legtöbben úgy képzelik el, hogy a régi, klasszicista, barokk és reneszánsz épületek felújítva pompáznak majd, ám ez sajnos nem így van. Az épületek többsége több száz éves, és látszanak rajtuk az idő nyomai. A velencei sétánk alkalmával láthatunk olyat is, hogy a szűk kis utca felett, két házat összekötő madzagon száradnak a helybeliek ruhái. 

Éghajlata: 

Velence éghajlata változékonyabb és szélsőségesebb annál, amit a mediterrán fekvése indokolna. Jellemző a sok csapadék, amely akár hirtelen jött nyári zápor formájában is lehullhat. A legcsapadékosabb hónap az április és a november.

A meleg nyarakat fülledt párás idő jellemzi, a teleket pedig a fogvacogtató hideg. Párás időnek köszönhetően nem ritka az sem, hogy Velence városa ködbe burkolózik. A város éghajlatát a bora (Adria felöli hideg légáramlat) és a sirokkó (Észak-Afrika felöl érkező, forró, fülledt szél) jelentősen befolyásolja.

Velence története

Velence létrejöttét részben a természeti erőknek, részben az ember alkotómunkájának eredménye. A jégkorszak során az Alpok törmelékei, melyek gleccserek hatására szakadtak le a hegyről, a tenger szállító munkájának köszönhetően a part közelében szigetek és túrzások keletkeztek. Belső tenger alakult ki, amely 6-10 km szélességben terült el a tenger és a szárazföld között. Velence az élő lagúnáknak köszönheti létrejöttét, melyek azért kapták az „élő” jelzőt, mert az idők során nem mocsarasodtak el. Velence mellett sok másik kis sziget is létrejött, mint például Muránó és Buránó szigete is. Az V. században, a szárazföldi hódítások miatt bekövetkezett népvándorlás hatására egyre több ember keresett és talált menedéket a festői lagúnák között. A menekültek csoportokba rendeződve éltek, sólepárlással és halászattal és földműveléssel foglalkoztak. A évszázadok múlásával a kis csoportok egy egységbe tömörültek, a népesség növekedésnek indult, melynek köszönhetően kénytelenek voltak a lagúnák rovásait kövekkel és földdel feltölteni. Az így feltöltött terület alkalmas volt arra, hogy a megnövekedett népességnek lakhelyül szolgáljon. A szigetek között csatornák kezdtek kialakulni, a Rialto-szigeten kialakult a város központ, melynek érdekessége, hogy ma is ugyanúgy központi szerepet tölt be, mint évszázadokkal korábban. A szigetek közötti együttműködés 697-re annyira szorossá vált, hogy közös főnököt választottak, Paulicius Anafestust, aki az első dózséja volt a 1100 évig fennálló Velencei Köztársaságnak.

A IX. századra Velence tengeri hatalommá, kereskedelmi központtá fejlődött. Szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a Kelet-római Birodalommal, de partnerei közé tartoztak az arab államok is. 827-ben Szent Márk evangélista hamvai Velencébe kerültek, ettől kezdve Velence állama Szent Márk Köztársaságának nevezte magát. Szent Márk és a szárnyas oroszlánjai Velence jelképévé vált. Egy évszázaddal később az állami élet irányítását a Nagytanács vette át. A dózse mellett egy 6 tagú testület dolgozott, a signoria. Az igazgatási feladatokat a procuratorok látták el, míg az igazságszolgáltatási feladatokra létrehoztak egy 40 tagú testületet. 1080-ban a Kelet-római Császárság segítségével egész Dalmácia és Isztria Velence felügyelete alá került. Velence egyre jelentősebbé vált, az invesztitúra harcokra is befolyással tudott lenni. Sajnos Velence történetében nem volt ritka a tűzvészek pusztítása, a 976-os tűzvészben a Szent Márk Bazilika korábbi épülete is odaveszett. A tűzvészek okozta pusztítások után az újjáépítéskor cölöpöket vertek le, melyek ma is alapját képzik a városnak. 

A jelentős, irigylésre méltó kereskedelmi kapcsolatok miatt Velence konfliktusba keveredett Genova városával. A problémákat nem tudták békés úton rendezni, így a két tengeri köztársaság több mint 100 évig háborúban állott, amely háborúból a végén Velence került ki győztesen. A XV. század hozta meg Velence számára a virágkort, állami bevételei 1400000 aranyra rúgtak, a tengeren hegemóniát élveztek. A XVII. században a tengeri kereskedelmi útvonalak az óceánra tevődött át, amely Velence hanyatlását indította meg. Az állam 1718-ban már az összes gyarmatát elvesztette. A hanyatlás megállíthatatlannak bizonyult, Napóleon eltörölte a köztársaságot, Velencét és területeit először az osztrákok birtokolhatták, később pedig az Olasz Királyság területeit képezték. Napóleon bukása után ismét osztrák kézbe került. Velence 1848-ban ugyanúgy Ferenc József birodalmához tartozott, mint Magyarország. A forradalmi hangulat itt is kiteljesedett, a magyar forradalommal egy időben itt is forradalom tört ki, Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot. Radetzky marsall leverte az olasz forradalmat, és 1866-ig osztrák kézben maradt. 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz.

Gazdasága

Földrajzi adottságainak köszönhetően Velence már a középkorban virágzó nemzetközi kereskedelmi központ volt. Mára ezt a központi szerepet Verona tölti be, amely a Brenner autópálya megépítése óta közvetlen kapcsolatban van Európa gazdaságilag jelentős országaival. Veronában található Európa egyik, méretét tekintve, legnagyobb áruátrakó-központja. Velencét a turizmus bevételei tartják fent, amelynek köszönhetően Veneto tartomány is fellendülésnek indult.

Évente, mintegy 10 millió turista látogat el a városba, számuk azért is érdekes, mert a város lakosainak száma 70 ezer fő. Velence kikötője létfontosságú a Kelet-Európával és Ázsiával folytatott kereskedelemben, ám jelentős mennyiségű közút- és vasútvonallal is rendelkezik. A közúton szállított árumennyiség tekintetében Lombardia után Veneto a második legtöbbet szállító. A tartományban három repülőtér található: Venezia-Tessera, Verona-Villafranca, és Treviso-Sant’Angelo. A tartományban az üveg-, csipke- és textilgyártás jelentős, de fellendült a fémgyártás és a petrolkémia is. Az üveggyártás a turizmusnak is kedvező, hiszen a turisták előtt nyitva áll a muránói üvegkészítők műhelye, bemehetnek megnézni, hogyan készül a híres muránói üveg, amely mára már fogalommá vált, kivételes minősége, és művészi kidolgozása miatt.     

Velencétől 2 kilométerre fekvő kis sziget már a középkorban is üvegművészet fellegvára volt, amely bár hivatalosan Velencéhez tartozott úgy tartották számon, mint az „üveggyártók köztársaságát”. Buránó a csipke-költeményeiről híres, melynek köszönhetően sokan látogatnak el a városba. Trieszt után az Adria második legnagyobb kikötője Velencében van, melynek hatása érződik az alapanyagipar fellendülésén is.

Gasztronómia

Az olasz étkezési szokásokat a változatosság jellemzi. Az ételek alapvető hozzávalója az olívaolaj, a legtöbb étel elkészítéséhez ezt használják. Az ország földrajzi adottságainak köszönhetően rengeteg hal- és rákféle kerülhet az olasz tányérakra. A halfogyasztásnak már Velence korai történelme során is jelentős szerepe volt, a Velence környéki szigeteken élő kis csoportok halászattal és földműveléssel foglalkoztak. A földjeik lehetővé teszik az olaszok számára az állattartást, így a szarvasmarhából, bárányból, kecskéből, baromfiból sincs hiány. 

Levesek közül kettőt emelhetünk ki, a minesztra-t (minestrone) és a húslevest (brodo). A minestrone leves egy tartalmas zöldségleves, melybe reszelt parmezán sajtot szórnak, megvárják, amíg egy picit megolvad a sajt, majd tálalják. A húsleves alapanyaga marhahús és sonka. A legtöbb olasz levest reszelt sajttal bolondítanak Az emberek többségének a tésztafélék jelentik az olasz konyhát. A makarónik és a spagettik különféle szószokkal kerülnek asztalaikra a hétköznapok során. A legtöbb szósz alapanyagát a paradicsom képzi. Az olasz konyha remekei közé tartoznak a különböző töltött tészták, a pennék, melyeket darált hússal, ragukkal vagy zöldségekkel összekeverve, reszelt sajttal megszórva tálalnak. Zöldségek közül kedveltnek számít a padlizsán, a kelbimbó és a legtöbb ehető gombaféle is. A tenger közelsége miatt az számos olasz étel alapanyagát képezik a halak, rákok, csigák és osztrigák. Kedveltek még a homárból, langusztából és a szkamiból (kicsi rákok) készült ételek is. A halakat roston vagy rántva, mártással és vajjal főzve készítik.